Teljes térátszervezés, korszerűsítés, felújítás, lakberendezés élesben.
A legutóbbi munkámat szeretném bemutatni.
A megbízóm eladás céljára vásárolt egy felújítandó lakást, egy régi társasházban Debrecen frekventált részén. Az én feladatom a terek átszervezése a korszerű igények alapján, beépített bútorok tervezése, burkolatok kiválasztása tervezése, illetve a teljes felújítás levezénylése volt.
Bevallom őszintén ez volt az első olyan munkám ahol a munkák, mesterek összehangolása illetve leszervezése is teljes mértékben az én feladatom volt, és ez az első olyan lakás is, amit nem a tulajdonosoknak hanem egy képzeletbeli tulajdonosnak terveztem.
Az ingatlanos szerint a környéken az amerikai konyhás 2-3 szobás lakásokat keresik leginkább így nekem is egy ilyen elrendezést kellett kialakítanom a főzőfülkés 3 szobás lakásból.
A társasháznak jó adottságai vannak, tágas közös terek, lépcsőház, tágas szobák, és erkély. Manapság már nem ilyen társasházakat építenek sajnos. A lakás alapterülete kb 100 m2, így kényelmesen ki lehetett alakítani a 4 szoba helyett egy amerikai konyhás nappalit és 3 szobát, nagy fürdőszobát, külön vécét, mosókonyhát.
Bevallom ebben a munkában az alaprajz áttervezésére, a terek újraszervezésére vagyok a legbüszkébb, szerintem sikerült kihoznom a maximumot belőle, az adott igények alapján.
Ez volt az eredeti laprajz:
És ilyen lett:
A régi bejárati ajtó lett a külön vécé ajtaja, és a konyha ajtó helyén lett a bejárat. A fürdőszoba kijött a régi főzőfülke faláig, így elég tágas lett ahhoz, hogy elférjen benne egy kád is meg egy zuhanykabin is, és természetesen a korszerű otthonok kelléke a bidé is helyet kapott a vécé mellett. A fürdőszobán eredetileg nem volt ablak, de egy világító ablaknyílást sikerült elhelyeznem, így a nappali felől kap természetes fényt is a fürdőszoba. A főzőfülkéből lett az előszoba, illetve egy része az étkezőből lett kisszobához került. Az egyik nagyszoba és a mellette lévő kisebb szoba egybenyitásából lett az amerikai konyhás nappali. Itt az egyik ablak helyett erkélyajtót raktunk be, így a teraszra a nappaliból is ki lehet menni.
Ezek nem csak lényeges változások de lényegesen nehéz volt mindezt kivitelezni.
Falakat kellett bontanunk, sokat. A lakásban csak egy főfal van szerencsére, így a többihez bátran hozzá lehetett nyúlni. Volt olyan pillanat amikor a lakás így nézett ki:
Az új falak gipszkartonból készültek, illetve az egész lakás kapott egy gipszkarton álmennyezetet is. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a mennyezet sajnos nem volt valami egyenes és most nagyon finoman fogalmaztam, a másik, hogy sajnos a ház nagy részében még alumínium villanyvezetékek voltak a falban, ezt természetesen nem lehetett úgy hagyni, át kellett vezetékelni az egész lakást. Az álmennyezetben el lehetett vinni a vezetékeket, így kevesebbet kellett a falat vésni, a szomszédok legnagyobb örömére.
A felújítás egyik alapszabálya, lakberendezési szempontból, hogy ha csak lehet a vécéhez nem nyúlunk, ott hagyjuk ahol van, persze a csészét meg az öblítő rendszert ki lehet cserélni, de a vécé helyét nem változtatjuk ha nem muszáj. Ez különösen igaz a társasházaknál, hiszen itt egy helyen mennek a csövek minden szinten és ezen nincs lehetőség változtatni. Itt kialakítottunk egy második vécét aminek a helyét a lehető legközelebb kellett megtalálni a jelenlegi vécéhez. Nyilván, ez az egész fürdőszoba elrendezését meghatározta.
A kívánság az volt, hogy lehetőség szerint legyen zuhanyzó és kád is a fürdőben, és a wc mellett kapjon helyet egy bidé is. Ennek külön örültem, nálunk még mindig elhanyagolt a bidé, pedig szerintem szuper dolog. Nem is értem miért nincs jobban elterjedve.
Mindent elkövetek munkáim során, hogy a gépészet ne a fürdőszobában kapjon helyet. Ide sorolom a mosógépet is, meg persze a bojlert és a kazánt, ilyesmit. Elég nehéz igényes szép fürdőt tervezni, ha ezek benne vannak.
Szerencsére itt eleve volt egy kis kazánház amit természetesen megtartottunk, mivel kiválóan alkalmas egy kis mosókonyhának.
2 nagyobb szobát alakítottunk ki, és egy kicsit. Az elképzelések alapján a kicsi szoba alkalmas baba szobának, dolgozónak, vagy akár gardróbnak is igény szerint.
A felújítás mindig tartogat meglepetéseket. Eddig még soha nem volt olyan hogy a bontás során ne ütköztünk volna valami nem várt nehézségbe. Az ilyen ” nehézségek ” általában sokba kerülnek. Ilyen előre nem látott probléma volt a laminált padló alatt talált már enyhén penészes fa parketta., amiről egy előző bejegyzésben már írtam ITT.
A parketta sajnos nem volt menthető, habár erre minden esetben törekszem. A parketta felszedése után lett nem kis szintkülönbség a helyiségek között, és az ügyfél kívánsága az volt hogy küszöb nélküli helyiség kapcsolatokat szeretne. Nekem személy szerint semmi bajom a küszöbökkel. Az ajtók hanggátlása jobb küszöbbel, és valljuk be nemzedékek nőttek fel küszöbös házakban, és nem esett semmi bajuk. Persze az is nagyon szép ha nincs küszöb, főleg azonos burkolatok esetén, de amikor az egy szintbe hozás aránytalanul nagy költséggel jár(na) akkor a küszöb nem egy vállalhatatlan kompromisszum. Egy felújítás során mindig kell kompromisszumot kötni, persze minél kevesebbet annál jobb.
A burkolatválasztás a szakterületem, és a kedvenc részem a lakberendezésben.
A burkolatok kiválasztása pont azért volt nehéz ügy amiért minden más mive nem tudtuk ki vagy kik fogják lakni a lakást a későbbiekben. Az ügyfél mindenképpen egy populáris bézs vonalban gondolkodott. Őszinté semmi bajom a bézzsel, de azt gondolom a jelenlegi trendeknek a közízlésnek jelenleg a szürkés árnyalatok megfelelőbbek. Először fa hatású járólapot képzeltem a hidegburkolatú helyekre, meg persze a fürdőbe is, akkor még márványmintás lappal kombinálva. Ekkor készültek ezek a látványtervek:
Aztán kaptam egy nagyon különleges mintalapot a Prissmacer Dampay lapját, amit megmutattam az ügyfélnek, és beleszeretett. A lap egy viszonylag ritka félig fényeztt lap, amin csak akkor látszik hogy van fénye, ha megfelelő szögben esik rá a fény. Aztán jött az ötlet ha már ez ilyen szerelem lap akkor tegyük mindenhova ezt, feljtsük el a famintás lapot, így burkolatok szép hátteret szolgáltatnak a fa hatású ajtóknak és bútoroknak. A cél egy elegáns, nagyvonalú, a többség számára tetszetős harmonikus alap létrehozása volt amit a leendő tulajdonos a berendezéssel karakteressé, egyedivé tehet. Miután megvolt a járólap, már pikk-pakk kiválasztottuk hozzá a laminált padlót, és a beltéri ajtókat, na meg a falszínt.
Ez egy jó módszer egyébként ha nehezen állnak össze a színek, minták. Egy valamit ki kell választani ami biztos, ami szerelem, és arra szépen fel lehet fűzni az összes többi dolgot.
A konyha elhelyezése nem volt egyszerű. Az ideális helyét tudtam, kérdés a megvalósíthatóság volt. A vizet odavinni, nem nagy dolog, de a víz elvezetése, a mosogató lefolyójáé az nehezebb. A lefolyónak lejtés kell, hogy később ne legyen gond, és ehhez jól jött a parketta okozta szintkülönbség. A konyhát sikerült az áhított helyre tenni.
A konyhabútor tervezése ezek után nem volt túl nehéz, a műveleti sorrendet szem előtt tartva. A sorrend: tárolás (hűtő) – tisztítás (mosogató) előkészítés(pult) – főzés (tüzhely) – tálalás (pult). Igen , a tűzhely mindkét oldalán kell hogy legyen hely, hogy gond nélkül le lehessen húzni a tűzhelyről egy lábost mindkét oldalra. A konyha egy veszélyes üzem, fontos hogy a lehetőségekhez képest a legjobban használható legyen. A mániám a funkcionalitás, ez a konyhánál különösen fontos, már ha a konyha használva van.
A konyha színei illenek a lakás többi színéhez és a hely arra is ad lehetőséget, hogy egy konyhaszigettel kiegészíthető legyen ha erre van igény.
Így összeállt a végére ez a jó adottságú belvárosi lakás. Miután rekord gyorsasággal sikerült eladni, azt gondolom az elvárásoknak megfelelően jól sikerült.
Ha szeretnéd, hogy a te lakásodat is megtervezzem, írj egy emailt: katinka@veresskatinka.hu
Íme a képek az elkészült lakásról:
0 hozzászólás